A világ legnagyobb kibertámadásai

A modern technológia számos előnnyel és kényelemmel jár, azonban vannak emberek, akik visszaélnek vele, így veszélyt jelenthet magánéletünk, vállalkozásunkra.

Egy vállalat ellen indított támadás például óriási hatással lehet emberek ezreire, és ezek a támadások egyre csak szaporodnak.

Nézzük, melyek voltak a történelem legnagyobb kibertámadásai:

Robert Tappan Morris és a Morris féreg (1988):

1988. november 2-án söpört végig az interneten egy kártevő program, amely hatalmas fennakadást okozott.

Az első, interneten keresztül terjesztett számítógépes féreg megalkotója, Robert Tappan Morris, az egyesült államokbeli Cornell Egyetem hallgatója azt állította, hogy ártalmatlan kísérleti céllal hozta létre a férget. Nem az volt a célja, hogy ártson vele, a kibertér hatalmasságát akarta meghatározni.

A féreg azonban kritikus hibába ütközött, és vírussá változott, így gyorsan replikálódott és terjedt, így elkezdett megfertőzni más számítógépeket. 

Segítséget kért egy barátjától, akivel szétküldtek egy névtelen üzenetet, de a hálózat annyira leterhelődött, hogy az üzenet sem ért célba.

Hamarosan országszerte fagytak le katonai bázisok, kutatóközpontok, egyetemek rendszerei.

A jelentések szerint 6000 számítógép volt érintett, ami becslések szerint 10-100 millió dolláros javítási számlát okozott.

Noha ez az esemény sajnálatos balesetnek tekinthető, kétségtelenül szerepet játszott a ma tapasztalható DDoS típusú támadások inspirációjában.

Solar Sunrise (1998):

1998 elején több Védelmi Minisztérium hálózatát megtámadták. A hackerek a Sun Solaris operációs rendszeren futó számítógépeket aknázták ki, ezért a kollektív támadásokat „Solar Sunrise”-nak nevezték.

A támadók kerestek egy sebezhetőséget, amit ki is használták, beépítettek egy szippantó programot az adatok bányászására, majd később visszatértek, hogy összegyűjtsék ezeket az adatokat. Ennek során katonai védelmi hálózatokhoz fértek hozzá, ahol érzékeny jelszavakat és egyéb bizalmas információkat tudtak ellopni.

A támadást követő néhány héten belül az FBI lerohanta két kaliforniai középiskolás diák otthonát, akiket letartóztattak, és bűnösnek vallották magukat a bűncselekmény elkövetésében.

1998 márciusában egy harmadik tinit is, a 18 éves izraeli hackert, Ehud Tenenbaumot letartóztatta az izraeli rendőrség, miután az amerikai hatóságok tanúbizonyságot tettek a tevékenységéről.

Egy tini törte fel a NASA-t és az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumát (1999):

1999-ben Jonathan James 15 éves volt, és sikerült behatolnia az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának számítógépeibe. 

Egy hátsó ajtót telepített a szerverekre, amelyen keresztül több mint 3300 e-mailt tudott lehallgatni kormányzati szervezetekről, alkalmazottakról, illetve hozzájutott különféle katonai számítógépek felhasználóneveihez és jelszavaihoz.

Az ellopott információk felhasználásával James képes volt ellopni egy NASA-szoftvert, ami 41 000 dollárba került az űrkutató ügynökségnek, mivel a rendszereket három hétre leállították.

A NASA szerint a szoftver támogatta a Nemzetközi Űrállomás fizikai környezetét, beleértve a lakótér hőmérsékletének és páratartalmának szabályozását is.

A NASA ügynökei és a hatóságok razziát tartottak a fiatal házában, végül pedig házi őrizetre és 18 éves koráig próbaidóre ítélték.

2008-ban öngyilkos lett, miután azzal vádolták, hogy más hackerekkel összeesküdött hitelkártyaadatok ellopására. 

A Melissa vírus (1999):

Ez egy nagyon egyszerű vírus volt, ami végül 80 millió dolláros kárt okozott.

A Melissa vírust 1999-ben jelentették meg, ami a Microsoft Word és Microsoft Outlook alapú rendszereket támadta meg. 

A vírus e-mailen keresztül terjedt, a levél címe a következő volt: Fontos üzenet + név

A Melissa alkotója, David Smith azt mondta, nem állt szándékában, hogy a vírus kárt tegyen a számítógépekben, de letartóztatták és 20 hónap börtönbüntetésre ítélték.

A MafiaBoy 1 milliárd dolláros kárt okoz (2000):

2000-ben Michael Calce, vagy más néven a MafiaBoy okozott gondot a kibertérben. Ebben az évben még csak középiskolás volt, és úgy döntött, hogy DDoS támadást indít néhány webhely ellen, mint például az Amazon, az eBay vagy a Yahoo!.

Nagyjából 1,2 milliárd dolláros kár keletkezett. A fiút később elfogták, de mivel kiskorú volt, csak a mozgását és az online hozzáférését korlátozták.

Yahoo támadások (2014):

2014-ben a Yahoo! bejelentette, hogy kibertámadást szenvedett el, amelyben 500 millió felhasználói fiókot érintett. Neveket, születési dátumokat, telefonszámokat és jelszavakat loptak el. 

A cég biztosította a felhasználókat arról, hogy a banki adatok nem érintettek, de óvatosságot javasolt. 

Később a Yahoo! bevallotta, hogy még egyszer feltörték, a támadás pedig 32 millió fiókot érintett. A kibertámadás azonban újraindította a 2014-es feltörés kivizsgálását, mivel a támadók egy abban az évben ellopott eszközt használtak, amellyel rosszindulatú cookie-kat hozhattak létre, és jelszavak nélkül jelentkezhettek be. 

Előzd meg a támadásokat Bug bounty programmal és az etikus hackerek segítségével!

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

További publikációink